Sneci, azt teljes mértékben megértem, hogy kézzel-lábbal igyekszel deniálni a sötét, gyerekszoba nélküli, számkivetett gyerekkorodat. Azt is, hogy ettől egy olyan sérült személyiségtorzód alakult ki, amit elsőéves pszichiátereknek szoktak mutogatni elrettentésül. Kezdődött a kis 3 éves koraszülött Endivel, akit sokat hagytak egyedül a szülei, és mivel ez a legbefogadóbb tanulási időszak, te kialakítottál magad számára egy párhuzamos univerzumot, ahol a kis Endi el tudott beszélgetni, kialakítva egy olyan kvázi valóságot, amit lássunk be, még a kevésbé debil kisgyerekek is megtesznek, lévén nehezen tudják a valóságot a képzelttől megkülönböztetni. Csakhogy ezt 10-12 éves korukra kinövik a gyerekek (pl. már nem hisznek a Mikulásban), ellentétben veled, akinél ez megmaradt, csak egy dachaui kápó valóságképével ötvözve.
Ezt követte egy kudarcszéria egészen pubertás korodig: elkezdtél iskolába járni, ahol konstatálták, hogy enyhén szociopata vagy, visszahúzódó, diszlexiás és -gráfiás, ráadásul anyádék is válás küszöbén álltak. Valószínűleg az osztálytársaidtól rohamos tempóban maradtál el, ami mindenki számára kellemetlen volt, anyádék erre egyetlen megoldást találtak, lezsuppoltak nagyanyádhoz, ahol aztán a nagyobbacska Endi kénytelen volt beilleszkedni az új környezetbe. Mivel itt már senki nem erőltette az értelmiségi szerepet, vélhetően az átlagosnál butább munkásgyerekek közt nem tűntél ki annyira, negatív irányba, ez bizonyára jót is tett a lelkivilágodnak. Na meg az is, hogy nem kellett anyádék üvöltözését hallgatnod reggelenként, hogy nem kellett az alkoholtól bűzlő apáddal szembesülnöd esténként, és a drogos-részeges haverjaival. Na meg a jóisten a megmondhatója még, miket kellett látnod.

Aztán ez az idill véget ért, és elkezdődött a pokol: a drogos-alkoholista apáddal való együttélés. Bizonyára ez volt az életszakasz, ahol elkezdődött a végleges torzulása a személyiségednek, ahol beépültek azok a fixációk, melyek a mai napig kísértenek téged életed során. Ezen az sem segített, hogy a visszamaradottak osztályában kellett végigcsinálnod a gimnáziumot, mely tovább erősítette benned a másik éned kivételezettség, kivételesség-tudatát. Miután nem tudtak rendesen befejezni az iskolát, a sikertelen érettségi után jöttek a szorongásokkal teli hónapok, mikor az esti gimnáziumban kellett az utolsó éveket elvégezned, immáron gyógyultnak titulálva, miközben magad is érezted, ez nem a valóság. Nagy nehezen összekapartad az érettségit, és addig ismételgetted magadnak az OKJ szót, amíg magad is elhitted, hogy ezalatt szakmákat tanultál, pedig egyikről sem mutattál soha egyetlen oklevelet sem (ahogyan az érettségi átlagodat is homály fedi - amit leírtál, lévén hogy torzulásod okán notórius hazudozó is vagy, nem egzakt adat).
Ezután jött a szülői kényszer anyád oldaláról, aki szerette volna, ha a fia különbözik a tróger, alkoholista apjától,és rendes diplomás ember lesz belőle. Sajnos anyád születésedtől fogva hárított veled kapcsolatban, mikor kicsi voltál, igyekezett nem tudomást venni rólad, mikor már problémásabb korba értél, lepasszolt a nagyszülőhöz, hogy mire a kezei alól kikerülsz, hátha szót lehet veled érteni. EZ a külsőségeket tekintve működött is, csak éppen arról nem tudott anyád, hogy a helyenként éles eszűnek tűnő, de belül kápólelkű torz manifesztációja az igazi énednek csak egy szörnyű álarc, és a kis Endi továbbra is odabent küzd a szülei szeretetéért, elfogadásért, és még sorolhatnám.

És eljutottunk a Snecológia kezdeti korszakához, ahonnan már az interneten igyekeztél magadnak elfogadást és törődést szerezni, SoDI álnéven, szabadjára engedve a jávorszarvasfejű nácit, amivé váltál szépen csendben.

Sneci, mi ezt értjük, ezzel semmi baj nincsen.

De így leírva sem érzi ez a torz náci éned, hogy a belül kapukat döngető rendes gyerek (kütyümánia, gyerekes kirohanások, stb.) nagyobb teret kellene, hogy kapjon? Hogy ez segítség nélkül nem fog menni? Hogy az ilyen súlyosan kettős személyiségek (mely nem egzakt skizofrén állapot, hanem csak ahhoz hasonló) előbb-utóbb végleg megbomlanak, és az egyik oldal, mely túlsúlyba kerül, kénytelen kvázi kinyírni a másik oldalt?

Miért ne legyen ez az oldalad a jó oldal, a szeretetért és megértésért epekedő, régen kalodába zárt normális éned? Miért hagyod eluralkodni magadon azt a torz, gonoszan vigyorgó náci és narcisztikus rettenetet, amivé váltál, amivé folyamatosan válsz az elmúlt évek tükrében? Amely éned csak nyomorba taszít, mind lelki, mind anyagi síkon.
Miért nem hiszel a számoknak, az éveknek, az empíriának? Miszerint te egyre lejjebb csúszol, egyre eladósodottabb vagy, egyre szegényebb, egyre összetörtebb a tested, mely mind tovább erősíti azokat a mérgezett gondolatokat, melyeket naponta exponálsz, és tovább gyengítik a még megmaradt jó oldaladat?
Most a rossz oldaladhoz szólok:
Mindemellett te nem vagy egy Mason, Hitler, vagy egy Ratzinger, neked a rettenetes oldalad nem félelmetes, hanem csak egy szánalmas kaparászó gnóm, amit ha meglátnak az emberek, undorral fordítják el a fejüket. Nem egy sokak által csodált gonosz erő vagy, hanem egy buta és korlátolt, magadnak való, magányos és frusztrált recskagnóm. Nincsenek valódi, történelemformáló képességeid, hanem csak vélt tehetséged van, mely a világ legrosszabb videóiban manifesztálódik.

És még sorolhatnám.

Sneci, te a szakadék szélén jársz. Unokatestvéred is felismerte már ezt, és annak ellenére, hogy ő is tartja tőled a távolságot furcsaságaid miatt, megpróbál segíteni, még ha számodra ennyire elvtelen módon is.

Nem érzed úgy, hogy itt az ideje váltani? Mielőtt egy troll, az élet, te magad, vagy valamelyik családtagod végzi be, amit be kell?