1989 július 6


Gyöngyi elkészült. Igazából nem akart látogatóba menni, de muszáj volt, állítólag Kádár akarta, hogy ott legyen. A nő nem értette, hogy miért. Sosem volt olyan fontos a pártban, persze igyekezett, de soha nem sikerült az elődei pártkarrierjét befutnia. Az apja halála óta amúgy is kezdték kicsit elfelejteni.

Az apja... majdnem hét évvel azelőtt halt meg, és Gyöngyi azóta se értette, hogy pontosan hogyan. A kis Endre éktelen üvöltésére berohant a szobába, és csak azt látta, hogy az apja a földön fekszik, holtan, rémisztő arckifejezéssel az arcán? Vajon mitől ijedt meg annyira?

Na és Endre... olyan furcsán viselkedett végig. Gyöngyi nem mert volna megesküdni, de miközben a mentőket hívta, mintha a kis Endit hallotta volna, hogy magában mormog: "1982 van, hahó"

Endre... Gyöngyi nem szívesen ismerte be, de az apjának igaza volt. Ez a gyerek mindent tönkretett. Az ő életét, a férjéét, lassan a házasságukat is. Az első négy osztályt különböző iskolában járta ki, mert sehol sem bírták sokáig, hogy....Gyöngyinek csak annyit mondtak, hogy furcsa dolgai vannak. Nyilván egy párttagnak nem fogják megmondani, hogy a gyereke kezelhetetlen.

De most nyári szünet volt, így Endre egész nap otthon volt. Gyöngyi bosszúságára a tatai rokonok megint rásózták fia unokatestvérét, Balázst is. Nem lett volna vele nagy baj, azt leszámítva, hogy be nem állt a szája és mióta odaköltözött, Gyöngyi többször is úgy érezte, mintha a zuhanyrózsa olyan szagot árasztana, mint a..... nem, az nem lehet, gondolta.

Ráadásul a kölyköket aznap nem tudta hova rakni, így magával kellett vinnie mindkettőjüket. A kórházba vezető úton Gyöngyi szokás szerint szörnyülködött az újonnan megjelent plakátok és falfirkák láttán. Lám ide jutottak több évtized után. De sebaj, gondolta, az országgal lehet akármi, ő a családjával együtt megmarad meggyőződéses baloldalinak. Biztosan nem fogja rejtegetni a párttagkönyvét. Még csak az kéne, hogy Endre a jobboldal, netán a szélsőjobb közelébe kerüljön.

Közben a gyerekek beszélgettek

"Te mi leszel, ha nagy leszel?" - kérdezte lelkesen Balázs. "Én virágkötő, az olyan szupcsinak tűnik"

"Már most meg vagyok győződve arról, hogy soha nem leszek nyolcórázó, munkába járó alkalmazott" - pirított rá Endre

Megérkeztek a kórházba. Gyöngyi bement Kádárhoz, a gyerekeket addig kint hagyta, remélve, hogy nem csinálnak semmi zűrt. Fél óra múlva, mikor elhagyta a kórtermet, csak Balázst látta, aki a folyosói függönyt magára tekerve azt játszotta, hogy ő a menyasszony egy esküvőn. Gyöngyi megkérdezte, hogy hol a fia.

"Endi elment a vécébe, azt mondta hogy kakálnia kell és hogy ne zavarjuk. Én persze mondtam neki, hogy ha igazán higiénikus akar lenni, akkor..."

Gyöngyi már rohant is, meg se várva, hogy Balázs befejezze a mondatot. Tudta, hogy fia milyen indokkal megy állandóan a WC-re. Remélte, hogy most nem AZON kapja rajta. Csalódnia kellett.

"NAAA!... MIFAN????? MOSTNEEM!!! É-ÉÉPPEN NEM mivan?" - fakadt ki 2 másodperccel később Endre.

Gyöngyi kézen fogva vezette vissza a fiát a kórteremhez, magában megfogadva, hogy soha többé nem viszi őt sehova.

Ekkor viszont Balázst nem látta sehol. Óvatosan benyitott a kórterembe, remélve, hogy Balázs nem ott lesz. Azonban csak Kádár elvtárs feküdt ott, magatehetetlenül rángatózva. Gyöngyi nem értette, hogy mi volt a baj, pár perccel azelőtt még egészen jól volt.

"S-F, S-F" - Kádár csak ennyit bírt kinyögni, mielőtt a halál beállt. Gyöngyi el se tudta képzelni, hogy ez mit jelenthetett. Ekkor vette csak észre, hogy Kádárból valaki kihúzta az infúziós tűt.

Megint az a szag! Nem... az nem lehet, gondolta Gyöngyi, de sajnos a gyanúja beigazolódott. Az infúziós fecskendő teljesen szaros volt.